A hegyek és a folyó házasságából született a táj Budapesttől északra a Duna mentén. A hajdani római Limest követő kanyargó kényelmes autóúton, vagy a szintén a Duna partját kísérő, részben már kiépített kerékpárúton érhetők el legkönnyebben a vidék látnivalói. Aki viszont egyszerre akarja élvezni a táj, a folyó és a parti települések látványát, az „hajózzon be” Budapesten, és a Szentendrei-Dunaágon meg se álljon Visegrádig.

„Aki A-t mond, mondjon B-t is” – tartja a mondás, azaz aki a Duna (Duna-kanyar) jobb partját végigjárta, menjen át a másik oldalra is! Mint a legtöbb mondásban, ebben is van némi igazság. Ez a Budapesttől északra húzódó táj egy kicsit több és kicsit kevesebb is mint a híresebb jobb-parti szomszéd. Több, mert ide tartoznak részben a Gödöllői dombvidék lankái, a Cserhát-alja és a Galga-völgy, és kevesebb, mert a bal-parti látnivalók nem versenyezhetnek Visegráddal és Esztergommal. Igaz, nem is akarnak, hiszen nem „többek” csak „mások”. És ha „a változatosság gyönyörködtet” (Varietas delectat), akkor ennek a vidéknek sincs szégyenkezni valója. Ide szinte mindenből jutott valamennyi: a hajdani vulkánokból (Dél-Börzsöny, Csővár), a szinte egyetlen mészkőbányává változtatott Naszályból, a szőlőjéről elhíresült fóti Somlyó-hegyből, a dunai árterek csodálatos világát őrző holtágakból és a pesti lapály északi kifutásaként még egy darab az Alföldből is.
Bár a Duna-kanyarnak ez az oldala kitűnő, részben már gyorsforgalmivá fejlesztett autóúton is elérhető, mégis a Nagy-Dunaágban közlekedő hajót, vagy az ország 1846-ban Budapest és Vác között elsőnek átadott vasútvonalát ajánlhatjuk.

A magyarországi Duna-szakasz legfestőibb része az Esztergom és Visegrád között elterülő Duna-kanyar. A jégkorszakot követően vájta bele medrét a folyó évek százezrei alatt az itteni vulkáni hegy – ma a Visegrádi- és a bal-parti Börzsöny-hegység – kőzetébe, és alakította ki kettős S-kanyarú völgyét. A táj – feltehetően nem a szépsége, hanem a letelepedésre alkalmassága által – már az őskor emberét is vonzotta. Nem véletlen, hogy az országot elfoglaló magyarok első fejedelmi székhelye is itt alakult ki, és itt „született” meg a magyar állam, és a „bölcső” pedig az ország egyik legrégebbi városában, 250 éven át első fővárosában, Esztergomban  „ringott”.

A Duna és bal-parti mellékfolyója, a Szlovákiával közös Ipoly (Ipel) szinte átölelik azt a hegyet, ami a túlparti Visegrádi-hegységgel együtt meghatározója a Duna-kanyarnak is: a Börzsönyt. A vulkanikus eredetű, 900 m fölé emelkedő középhegységet a magyar középhegységekre jellemző fafajtákban – tölgy, bükk, cser, gyertyán – gazdag erdők borítják. Változatos flórájára és faunájára – hetven védett növény és több mint száz védett madárfaj – a Duna-Ipoly Nemzeti Park vigyáz. A hajdani vulkáni kúpokon és az általuk közbezárt völgyekben hosszú ideig megmarad a hó, ezért szívesen látogatják a télisportok szerelmesei, míg tavasztól-őszig a jelzett ösvényeken túrázó természetjárók és a kitűnő szarvas, őz és vaddisznóállományért ide érkező vadászok tekintik magukénak.

Az Ipoly-völgyét elhagyva a Börzsöny-hegység keleti csúcsai és a Nógrádi-medencére lefutó hegyoldalak kísérik utunkat. Bár a hegy itt nem mutat olyan zord képet mint a Duna felől, a legmagasabb csúcsa (Csóványos 939 m***) mégis innen közelíthető meg a legrövidebb turistaúton. A hegység erdői itt is bükkösök, gyertyános-tölgyesek, cseres-tölgyesek. Különleges élmény kirándulni a drégelypalánki égeresbe vagy a Diósjenő környéki vörösfenyvesbe. A táj nagy- és apróvadakban gazdag, és több mint száz védett madárfaj él itt, melyek többsége rendszeresen költ is.

Szentendrétől északra a 31 km hosszú 3–4 km széles Szentendrei-sziget kíséri utunkat, illetve biztosít nagyszerű lehetőséget a kerékpározásra. Átkelni valamelyik komppal lehet, vagy az egyetlen hídon Tahitótfalunál. A Duna hordalékából keletkezett sziget partjain idős ártéri ligeterdők fűzfái bólogatnak, belső homokos területeit pedig tavasszal „ősz-fehérbe” borítja az árvalányhaj.